Castiel végigsimít a száján,s mosolyogva érzi rajta Dean mohó ajkait.Lehunyt szemei előtt a gyönyörű arcát látja,s újra elönti a forróság.
Egyszerre gondolnak a jövőre,s biztosak benne,hogy sosem engedik el egymást.Tudják,ez bajt is hozhat rájuk,de bíznak önmagukban,és egymásban.
Hogy megtudják védeni egymást
és önmagukat. Bármi is történjen.
Dean már meg sem lepődik a lobogó tűz láttán,de a kandallóval szemben,lehunyt szemmel ülő,
békés arcú angyal elbűvöli.
Szeretné megcsókolni,de nem akarja megijeszteni,így csak figyeli a gyönyörű arcot.-Itt a teád
-szólal meg,s megsimítja a
karját.
-Köszönöm-villan fel újra a gyönyörű mosoly,és a ragyogó kék szempár.
Ahogy az angyal elveszi a bögrét,végigsimít a vadász ujjain,s újra felszikrázik köztük a levegő.
Dean vöröslő arccal veszi le a pulóverét,s ül le a másik fotelba.
Végig érzi magán Castiel tekintetét,ahogy egy hajtásra ki issza a poharát,nem törődve a tea forróságával.
Az angyal nem érti,mi ez a gyomorszorító érzés,ami elfogta ahogy Deant nézte.
Nem tudja,csak abban biztos, hogy Dean szép ember.A végtelenségig tudná nézni,és csókolni,meg ölelni.
A vadász nem tudja levenni a szemét az angyal nyakáról,ahogy
az iszik.Azon tűnődik,mi lenne,ha végig csókolná a feszülő,
márványfehér bőrt.
-Tedd meg!
Dean ijedtsége a hirtelen előtte termő,s fölé hajoló angyaltól egy röpke villanás csupán.
-Tedd meg,amit akarsz!
Mire Dean feleszmél,már megint Castiel karjaiban találja magát.
A két férfi mohó szája ragadozóként esik a másik ajkainak.Úgy csókolóznak,mintha nem lenne holnap.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése